56 négyzetméter. Ekkora volt a lakás ahol felnőttünk. 4 mérnökként is ebben a lakásban laktunk, 2 szobában felnőttként, édesapám, aki gépészmérnök, édesanyám aki építész, és ikertestvéremmel ketten, akik villamosmérnökké cseperedtünk. Akkor már 26 évesek voltunk, kitörésre várva.
Fiatalabb korunkra már komoly gondot okozott, hogy hogyan oldjuk meg a nemi élet kérdését, hiszen az egyedüllétet egy csinos lánnyal csak úgy lehetett megszervezni, hogy testvérem ne aludjon otthon és vica-versa. Ráadásul ki volt kötve, hogy senki nem aludhat nálunk, mert édesapám saját privát szférájának érezte a lakásunkat, és ezen elvén nem is volt jogunk változtatni. Szerintem sokan vannak hasonló helyzetben ma is.
Érthető, hogy amikor az ember ilyen módon él nagy vágy ébren benne a szabadság iránt, hogy legyen egy hely ahol egyedül lehet. Majd azzal a lánnyal kettesben, akivel szeretne, később pedig az a vágy is felbukkan, hogy olyan partyt is szervezhessen, ahova annyi embert hív akit csak szeretne.
Az első panellakás, amit szülői segítséggel egy újpesti panelház kilencedik emeletén vettünk közösen ikertestvéremmel, hatalmas szabadságérzést adott. Mindenki emlékszik aki először költözik el a szülői házból, a legelső éjszaka a saját otthonában elfogyasztott zsírosdeszka érzésére. Ez utolérhetetlen feeling. Ma is él bennem, hogy ez mennyire is ízlett.
Aztán jöttek a party-k. Amikor már másokkal is meg tudod osztani az élményt. És mi hívtunk a lakásunkba boldog-boldogtalant. 72 négyzetméteres volt a panellakás, de volt olyan táncosokkal együtt szervezett házibulink, ahol a buli alatt több mint százan megfordultak! Két szobában külön-külön zenék mentek, és természetesen mindenki áttáncolta az éjszakát. Akkor kezdtünk hozzászokni ahhoz, hogy a yard rendszeres látogatója lesz a házibulijainknak. Valaki mindig megirigyli, ha Te jól szórakozol, és rád hívja a körzeti megbízott urakat. Nem érdekes, diplomatikusan tárgyaltunk mindig, volt amikor fogyasztásra is rábírtuk kék ruhás vendégeinket.
Persze nem alkohol, hanem sütifogyasztásra gondoltam.
Később jött az önálló élet, a házasság, és a gyerekek. Saját panellakás, majd a sikeres MLM vállalkozásnak köszönhetően a saját lakóparki kertes környezet, ahol már nagyobb a tér arra, hogy szabadon bulizhassunk, sőt még grillezni és bográcsozni is lehet a szabadban. Ide már nem boldog-boldogtalant hívtunk, csak olyanokat akiket úgy gondoltunk, a társaságban oldottan tudják jól érezni magukat. A minőségi társaság nagyon nagyon fontos. Mindig több embert hívtunk, mint ahány eljött, de ez így működik mindenhol. Ilyenkor érzem azt, hogy az élet törvényeit nem lehet átverni. A nagy számok törvénye pedig az élet törvénye. Valakinek mindig defektje lesz, valaki mindig lebetegszik.
A világ legjobb partyját is csinálhatod, valaki mindig lemarad. Az MLM üzleteddel is így lesz.
Vis maior. Ennyi. Sosem rontotta el a buli hangulatát, ha valaki akit hívtunk nem volt ott, mert a bulikra mindig annyi embert hívtunk, hogy fergetegesek lehessenek. És ez tegnap sem volt másképp.
Kerti party több mint 100 fővel. Egész estés karaoke buli, és kötetlen networking a legjobbakkal. Talán a korrábiakhoz képest a legjobb az egészben, hogy már 2 generációsra nőtte ki magát a bulink. Délután érkeznek a gyerekesek, később a party-arcú alkoholizáló típusok. Persze a gyerekek nagy része bírja még az estés táncot, éneket, és kergetőzést. Ők azok akiket alig lehet néha lelőni, mert annyira pörögnek.
Már reggel elindul a szervezés: jönnek a sörpadok, felállnak a pavilonok, a tűz fellobban a bogrács alatt, és a bútorok kicsit átrendeződnek, a szőnyeg pedig Hungáriásan felcsavarodik. Amikor pedig beáll a DJ hang és a fény akkor már érezni, hogy egyenesbe kerül minden. A vendégek hozzák a házi gyártású ötven fok felettieket, a pezsgőt, az év sztársüteményeit, és a salátakompozíciókat, amiknek a megjelenése is pavlovi reflexet vált ki a ránéző személyből. És a buli a folyamatos kacagásról, koccintásról, baráti ölelkezésről és puszikról, önfeledt táncról és szenvedélyes önkifejező énekről szól. És az egész buli egybeolvad egy nagy jóérzéssé. Feltölt mindenkit az együvé tartozás feelingje. Az „önmagad lehetsz”, és „itt senki nem szól rád” tudat. A „jó élvezni az életet”, és „ez jár nekem” élmény.
És a „de jó, hogy ilyen barátaim vannak” felismerés. Borsózott a hátam ahogy a csoportkép után a My way-t énekelte a vendégsereg a karaoke képernyő előtt. Úgy éreztem mindenki a szívéből énekli Frank Sinatra örökbecsű üzenetét. A saját utunkat járjuk, a magunk módján élvezzük az életet.
56 négyzetméterből indult ki a szabadságvágyunk, és ma megéljük a szabadságot több mint száz négyzetméteren és egy zseniális többszáznégyzetméteres kertben, ahol a fű és a növényzet biztosítja a kényelem érzését és senki nem szólhat bele, hogy ma itt mit csinálunk. Szabadok vagyunk és élvezhetjük egymás társaságát, tanulhatunk egymástól és közelebb kerülhetünk olyan emberekhez, akik egy irányban gondolkoznak velünk. Akikkel közös értékrendünk van. Akik életünk részei és akik életének mi is részei vagyunk.
Brutál jó party volt nálunk tegnap este!
Aki lemaradt a sors keze miatt, az sajnálhatja, hogy nem volt itt, de azt is tudhatja, hogy mi nem adjuk fel ezt az életvitelt, és lesz még ilyen party, ahol a jó emberek ereszd-el-a-hajamat játszanak. Ez a party ugyanis szimbolizálja az életet. Önmagunk lehetünk és szerethetjük egymást. Köszönöm minden barátomnak, aki tegnap velünk bulizott az élményt, hogy ilyen jó barátaim vannak! A gyereksereg önfeledt örömét pedig tolmácsolni se tudom, mert a legnagyobb nyertesei az életvitelünknek a gyerekeink lesznek! Egy szebb világot építünk nekik ezzel a baráti társasággal. Az ő nevükben is köszönöm!
P.S. és köszönet a zsaruknak, hogy megint megúsztuk a csendháborítás bűntettjét. 
